2012. január 12., csütörtök

Kapitalizmus kontra kommunizmus

‎"Korunk két nagy uralkodó (!) társadalmi létformája a kommunizmus és a kapitalizmus. A Föld országait immár évszázadok óta igyekeznek beterelni valamelyik rendszerbe – és nem lehet nem észrevenni ezen rendszerek közös gyökerét, valamint azt sem, hogy alapjában véve hibás kóddal rendelkeznek.
Mindkettő más módszerekkel, de tulajdonképpen ugyanazt az egységes mintát igyekszik létrehozni az általa uralt ember-milliókon, csak míg az egyik rétegek nélküli materialista munkásosztályt, addig a másik rétegek nélküli materialista kozmopolitán fogyasztói társadalmat hoz létre.
Az egyik a fegyverek, a másik a kamat diktatúrája.
Mindkettő egy nagy masszát gyúr az emberiségből, melyben identitás-zavaros humanoid tömegek tengődnek, teljesen lefoglalva a napi anyagias problémájukkal, lehetőleg nem gondolkozva a valódi problémákról, és legfőképpen arról a szűk csoportról, akik uralják őket. Az oktatást teljesen lebutítják.
Az egyik ledózerolja a falvakat, a másik a „tőke szabad áramlásával” éri el ugyanezt.
Az egyikben tilos beszélni lényeges dolgokról, és Marx féle ideológiákra épít, a másik annyira összemossa őket multikultivá, hogy gondolkodni már nem is „divat” – mely a nyugati államok világbankár tulajdonosainak a legmegfelelőbb állapot.
Az egyik erőszakkal, a másik technikai szemfényvesztéssel (pl. mobiltelefon) igyekszik elérni az emberek feletti totális kontrollt.
Mindkét rendszer a számok világába degradálja az emberi lényt.
Mindkettő globalizál, az egyik fegyverekkel, a másik „demokrácia” álnéven."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése